Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor
2010. október 6.

Ne kapkodj! (IV.) - csb I/A 4. forduló

Tudtam, hogy baj lesz ebből a cikksorozatból. Az ellenfeleink alig hibáznak már, annyira igyekeznek minden licitjüket, minden hívásukat alaposan megfontolni. Ez még csak hagyján, de kedvenc partnerem is elkezdte már... Hova jutunk így?      
Gulyás Dániel
2010. október 4.

Mit mond a kártya? – csb I/A 4. forduló

A kártya újra lecsap! Ezúttal, ahogy az első fordulóban is, az I/A-s csapatok küzdelmeibe ugrunk előre bejelentett fejest. Megpróbáljuk megjósolni a kedd esti eredményeket, már csak azért is, mert nemakarásnak körpassz a vége.      
Szemere Róbert
2010. október 4.
Kedves versenyrendezők!

Élő versenyek népszerűsítése

Kedves versenyrendezők!   Elnökségi tagként és a BBO magyar klub vezetőjeként kiemelt fontosságúnak tartom az élő versenyek népszerűsítését, a magyar és külföldi online játékosok megszólítását. Éppen ezért a BBO magyar klub 2010 szeptemberétől, kéthetente vasárnap nyílt versenyeken népszerűsíti a soron következő hazia versenyeket.
Koltai Gábor
2010. október 1.

Ne kapkodj! (III.) - csb I/A 3. forduló

1. Rögtön az első parti, be se melegedtünk még, és máris komoly feladatok várnak ránk:              
Koltai Gábor
2010. október 1.

Ne kapkodj! (II.) - csb I/A 2. forduló

Az előző kapkodós partikban egy felvevőjáték és egy licit szerepelt, legyen most egy szép nyugodt ellenjáték is. (A parti valódi, a többi meg csak mese.)             
Varga István
2010. szeptember 30.

Poprád 2010

Az elmúlt hétvégén csapat- és párosversenyt rendeztek Poprádon, a szokásos „csehszlovák” (verseny Szlovákiában cseh zsűrivel) lebonyolítással: szombaton volt a páros, pénteken és vasárnap a csapat. Én csak vasárnap játszottam, az 5–9. fordulóban, egy-egy fordulóban mindössze 6 leosztással. Két meccset Tibor Tamással, majd hármat Szalay Györggyel, a csapat további tagjai Pölöskei Petra és Szetei Zsolt voltak. Amikor beültem, még a 2. asztalon küzdöttünk, az utolsó forduló előtt azonban már csak a 7. helyen álltunk, így a 4. asztalon nagy győzelmet kellett volna elérnünk a harmadik helyhez, ami még pénzdíjat ért volna. Ráadásul a hat partiban a nyolc leosztásos IMP-skála volt érvényben, vagyis két nagy szving nem lett volna elég a maximális győzelemhez, háromra volt szükség…
Szalay György
2010. szeptember 30.

Egy marék aranyért: vörös (had)seregek – 3. forduló

Az alábbiakban a trónkövetelők, a manchesteri és a londoni munkáscsapat (Dumbovich–Galim) rangadójáról számolunk be, kis csúsztatással. Amikor a  tokcsere intézménye létrejött, akkor még nem lehetett megoldani, hogy mindkét asztalon egyforma sorrendben (ami nyilván a realitás irányába tett lépés) játsszák a partikat. Most már lehetne, de az a kifogás, hogy kevés a kártya. A (konstruktív) javaslat: az első osztály 3 legfontosabb meccsén (algoritmus, pl.: helyezési számok összege) a zárt teremben is az 1-es leosztással kezdjenek! Ezáltal a real time tényleg az lenne, továbbá az áthallás veszélye is csökkenne.
Koltai Gábor
2010. szeptember 29.

Ne kapkodj! (I.) – csb I/A 1. forduló

Sokszor fordul elő bridzspályafutásunk alatt, hogy későn észlelünk egy fontos momentumot, és emiatt olyan helyzetbe keveredünk, amit kis előrelátással elkerülhettünk volna. Ebben a rovatban a csb I/A  leosztásaiból szándékozom olyan partikat kiválogatni, ahol egy adott probléma megoldása önmagában nem nehéz, csak az időbeni helyzetfelismeréssel lehetnek gondjaink, azaz picit később vesszük észre, hogy mit is kellett volna csinálnunk. Az első három forduló alapján nyugodtan mondhatom, bőven lesz miről írnom...
Szalay György
2010. szeptember 23.

Egy marék aranyért: kettősrangadó – 2. forduló

A bajnokság második fordulójában a tavalyi bajnok Gamax-Chelsea a néha meglepetésekre képes, de dobogóra évek óta esélytelen Royston-Evertonnal küzdött. A másik derbin a Royston nagytestvére az általunk múltkor lesajnált Hegyvidék-Liverpool próbálta megmenteni a gombafejű fiúk becsületét az örökzöldekkel operáló (Elastron-Dallas Cowboys) rajnákok ellen.         
Gulyás Dániel
2010. szeptember 23.

Mit mond a kártya – csb II. 3. forduló

A harmadik fordulóban a II. osztályban csap le a cigánykártya szelleme. Az I/B-s tippszelvény egy lehelletnyivel kevésbé ült, mint a korábbi I/A-s – azért így is akadt két telitalálat és pár saccra jó tipp – no de most…